Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Milyen lehetőségei vannak ma egy fiatal, pályakezdő diplomásnak használható nyelvtudás nélkül?
"Azon kevés európai ország közé tartozunk, ahol nagyon magas (58%) azoknak az aránya, akik semmilyen idegen nyelven nem képesek megszólalni. Nem sokat javíthat a közérzetünkön az sem, hogy csak az Egyesült Királyság, Írország és Olaszország tudhat magáénak rosszabb eredményt. Különösen szomorú ez az eredmény, ha tudjuk, hogy gyakran lenézett állandó riválisaink, a szomszédos országok messze megelőznek minket. Szlovéniában például a lakosság 71%-a két idegen nyelven is képes kommunikálni. A felsőoktatásra jelentkezők között azért valamivel jobbak az arányok, mint a lakosság egészét tekintve: 2008-ban a felvételizők több mint fele rendelkezett valamilyen nyelvvizsgával. Ez a (csak hazai viszonylatban) jónak mondható eredmény azonban nagymértékben köszönhető annak, hogy a nyelvvizsgák a felvételin többletpontot érnek. Ha az MSZOE javaslatát elfogadta volna a szaktárca, egy jelentősen motiváló tényezővel volna kevesebb - és még ott sem kullognánk az uniós statisztikákban, ahol most. Inkább szigorítani kellene a követelményeken: ha magunktól nem jövünk rá arra, hogy szükségünk van a nyelvtudásra, akkor muszájból tanulni is jobb, mint egyáltalán nem tudni. Merthogy az eredmények mögött a motiválatlanság állhat, az IMD World Competitiveness Yearbook 2006-os felmérése is megerősíti: e szerint Japánban, Lengyelországban és Magyarországon tartják a legkevesebbre az idegennyelv-tudást. Ezt a mentalitást látszik igazolni az MSZOE kifakadása is: az egyesület szerint ugyanis a nyelvvizsgapapírnak csak adminisztratív funkciója van, és egyébként is, mi szükség nyelvvizsgára a munkavállaláshoz.
Az MSZOE-vel ellentétben mi tegyük fel a lényeges kérdéseket: Ha valakinek teljesíthetetlen kihívást jelent a szakterületének megfelelő nyelvvizsgaszint megszerzése, az hogyan akar boldogulni? Hogyan fogja megismerni az adott tudományág legfrissebb kutatási eredményeit? Hogyan épít kapcsolatot vagy dolgozik együtt az idegen nyelvű kollégákkal? Ha megterhelő anyagilag a tudás és a képességek fejlesztése, az azt jelenti, hogy nincs is rá szükség? És egyáltalán: milyen lehetőségei vannak ma egy fiatal, pályakezdő diplomásnak használható nyelvtudás nélkül?"